A 18-19. században Európa legnagyobb vásárai közé emelkedett a gyulai téli vásár. Ezen vásárok igencsak pezsgővé tették Gyula város életét, fellendítvén a feldolgozóipart.

Egyes források szerint a vásárra a sertésfelhajtás általában 20-30 ezer körül mozgott, más források – óriási szám! – 100-120 ezer sertésről írnak, melyet lábon hajtottak Gyulára. A hajtás során az állatok lába megsérülhetett, melyeket le kellett vágni, hogy húsukat megmentsék. Így alakult ki annak az igénye, hogy közvágóhidat építsenek a városban – 1868-ban ez meg is történt.

A 19. század végén már javában gyártották a Gyulai Kolbászt, sok-sok hentes kínálta saját portékáját. Közülük emelkedett ki ifj. Balog József, aki Európa-szerte ismertté tette a Gyulait, 1910-ben a Brüsszeli Világkiállításon Aranyérmet nyert kolbászával.

 Ifj. Balognál segédként dolgozott Stéberl András, aki miután kitanulta a kolbászgyártás fortélyait, összekötötte külföldön szerzett tapasztalataival, elindította a Gyulai Kolbász és számos más húsipari termék üzemszerű gyártását. Jónéhány munkafázisban gépesítette az addig szinte csak kézzel végzett feladatokat. Néhány év elteltével már több földrészre exportálta a gyulai hentesáru készítményeket. Anyagi helyzete megengedte, hogy fejlesszen, új, korszerű üzemet létesített, füstölővel, hűtőházzal, raktárakkal. A saját hizlalótelepén tenyésztett sertéseket 1938-től már új, nagyobb gyárában dolgozták fel munkatársai. A termékpaletta jelentősen bővült, lefedte a húsfeldolgozás szinte minden szegmensét. A vékony- és vastagkolbász, a téliszalámi, páros kolbász, szalonna, sonkaáruk mellett hús- és sonkakészítmények, valamint konzervek is kikerültek a gyár raktáraiból.

Stéberl András vezetése alatt a gyulai húsüzem 1935-ben a Brüsszeli Világkiállításon a mester „kis páros Gyulai kolbász”-a Arany Diplomát nyert.